Agykontroll alaptanfolyam II. hétvége – “Gyógyítás és Intuíció”
Leggyakrabban a második rész "gyengébb", mint az első - de kapásból tudunk mondani két ellenpéldát: az egyik a Shrek, a másik az Agykontroll.
Komolyra fordítva: aki részt vett már a kurzus első hétvégéjén bizonyára ismeri azt a belső vívódást, amit az eddigi világképünket megpróbáló és átformáló gondolatok és tapasztalatok okoznak. Hihetetlen? De hát működik és igaz... A második tanfolyami hétvége után ez még sokkal inkább így szokott lenni. Mert még messzebb szakadunk attól, amit eddig lehetségesnek véltünk és eljutunk önmagunk és mások meggyógyítása és a korlátlan intuíció magasságáig.
A két tanfolyami rész semmilyen átfedésben nincs egymással, azaz kizárólag új anyag hangzik el, amely az eddig hallottakra épül - éppen ezért a tanfolyam csak az első hétvége elvégzése után érthető.
Az ismétlők már jól tudják, miért várja ezt a hétvégét mindenki kiemelten, aki már részese volt egyszer!
Az oktató: Ostend Gábor
Az Oxford University-n végeztem a Mindfulness Based Cognitive Therapy (MBCT) képzést, emellett hipnoterápia képzésben is részesültem, és tagja vagyok a National Guild of Hypnotists, Inc. (NGH, USA) szakmai szervezetnek. 2012 óta tanítok Agykontrollt a Brit-szigeteken.
Egy ilyen tanfolyam számomra is mindig csodálatos élmény. Látni, ahogy új dimenziók tárulnak fel a résztvevők előtt, ahogyan – és ezt nem én mondom így – sokan szinte más emberként távoznak egy agykontroll-tanfolyam végén.
Az Agykontroll Alaptanfolyam eredetileg több hétig tartott, akkora tudásmennyiséget tartalmaz. Ezt az évtizedek tanítási gyakorlatában elődeink négy napra (!) tömörítették össze, mi pedig ezt a négy napos tanfolyamot választottuk szét két hétvégére.
Az első hétvégén olyan technikákat tanítunk, amelyek már aznap este is használhatók, kipróbálhatók, és sokszor már az első eredményeket is meghozzák.
Mire jó az agykontroll?
Mindenre, amire az agyadat használod.
És ha tudnád, mi mindenre használod az agyad, miközben nem is tudsz róla…
Megtiszteltetés lenne számomra, ha bemutathatnám neked azt a módszert, amely az én életemet is megváltoztatta, és amely azóta már rengeteg tanítványom egészségét és boldogságát szolgálja.
Én már tudom, hogy mennyit kaphatsz ettől a kurzustól.
Remélem, hamarosan átnyújthatom neked a tanfolyami okleveledet!
